Hazarepülés Békéscsabáról 08.03.

 Miután vége lett a békéscsabai tábornak, kicsit szomorkásan, de haza kellett jönnünk autóval, mert az időjárás a hazarepülést nem tette lehetővé. Viszont otthagytunk egy Astirt, valamit a Jantar 2B-t, remélve egy szép napon szárnyakon hozzuk haza azokat.
  Vártunk is erre a napra két hetet. Forgolódott rajtunk egy ciklon, és olyan rossz időket hozott, hogy gyakorlatilag az egész vitorlás társadalmat letiltotta két hétre. Egyik hétvégén azonban úgy nézett ki, hogy véget ér e sanyarú sors, és ki is néztünk a hét közepét, hogy sanszos egy nap, amikor repülni lehet. Csordás Szabolcs klubtársammal szerdán le is utaztunk Csabára, már hajnalban vonaton ültünk, és teli reményekkel érkeztünk meg. 
  Csabán egy szép alacsonyszintű takarófelhőzet volt az égen, hálistennek ez nem zavart minket a hangárpakolásban. Tudtuk, hogy fel fog oszlani, és utána gyönyörű időnk lesz. Miután kiszedtük a gépeket az időjárásnak finoman utalgatva, hogy bizony kéne süssön a nap, az meg is értette célzásunkat, és az AC-t elpárologtatva nyugaton meg is láttuk az első cumulust, amitől megjött a kedvünk. 10 órakor már a helyi gólyacsapat már egy bolyban tekerve indultak valamerre ... 

 Szabolccsal az volt a terv, hogy úgy repülünk haza, hogy neki meglegyen az arany 300km-es távja, amivel befejezett koszorúja lesz. Ez kis kitérőt igényelt, amit első blikkre egy nyugati hosszabbítással oldottunk meg. A terv Békéscsabáról indulva, Hódmezővásárhely, onnan egy kis település Szedrest érintve, hazarepülni. Adtunk meg még pár fordulópontot a loggerben, ha esetleg előbb kell befordulni északnak, otthonról egy kisebb hurkot téve is kijöjjön a deklarált 300km.
 Fagyi bácsi délben a SAC-cal már előttünk is állt, addigra az égkép már 6/8-os cumulusos volt. Felvontattunk, és az első kitekerés után már indultunk is hazafelé, a Jantárban jómagam, Astirban a Szabolcs volt. A felhőalap nem volt túl magas, kb 1300 méteren, 900-ig siklottunk, hogy ne legyen alacsonyan gebergés. Sajnos a tervvel ellentétben nem tudtunk együtt jönni, mert a két repülő között óriási különbség van amikor siklásról van szó... De együtt tudtunk működni, mentem elöl, és mondtam az emeléseket, valamint az időjárás alakulását. 
 Hódmezőt hamar megfordultam, és átlépve a Tiszát láttam, hogy az alap szépen kúszik felfelé, az emelések viszonylag egységesek bár nem túl erősek, éreztem, hogy ma viszonylag nyugodt repülésünk lesz. Nagyon sokszor láttam madarakat termikelni, biztos voltam benne, hogy a hosszú szünet után az egész madártársadalom is üzemet szervezett. Gólyákat láttam eltűnni a felhőben félig,  egy fiatal ragadozó madár pedig a körömre besorolva előttem leborított ... Hát de mit csinááálsz...? kérdőgondolattal folytattam utamat. 
  Farkashegyen is repültek a klubtársak, beszélgettünk velük útközben a csevegő frekin, hallottuk hogy otthon sincs magas alap, de megbízható termikek vannak. Folytattuk utunkat, bár Szabi már lemaradt 40km-re de szépen haladt ő is. Közeledve a Duna vonalához viszont észrevettem egy elég nagy kék lyukat, ami érdekesnek tűnt, arra gondoltam talán az a terület jobban megázott, kicsi és vattaszerű felhőkék voltak, alacsonyabban és jellegtelenül néztek ki. Meg is emelkedtem a szélénél a legmagasabb pontra, kb 1400méterre, aztán a gép orrát majdnem optimumra állítva megcéloztam egy szép felhőt mintegy 30km-re. Néhol feljött 0-ra a tű, nem merültem  sokat útközben, és 800-on el is értem azt a szép nagy felhőt, amit szerettem volna. Kalocsa-Foktő volt alattam, egy szép repülőtérrel, ahol egy csomó siklóernyős mászkált felhőalapon, majd azt elhagyva egy két siklás után vissza is fordultak. Jó volt őket nézni, megfestették az emelést. Az egyiknek integettem is közelről, láttam hogy mosolyog:) A termiket kitekerve tovább is indultam Szedres felé, átrepültem a Dunát, egy-két kisebb pamacsnál delfineztem, majd Szedres előtt még egy emelés volt, megfordultam, és elindultam vissza a Duna felé. Volt egy szép felhősor a Duna mellett, arra szerettem volna rámenni, de mire odaértem, valahogy szétesett. Láttam viszont a paksi atomerőművet, Paks felett pedig egy szép felhőt. Hálát rebegtem a technikának, hogy tudtam meddig repülhetek a tiltott légtér felé, régen ennek hiányában biztos, hogy jóval nagyobb kerülőt kellett tenni ... Paks felett kiemelkedve már a célegyenesben éreztem magam,  utazva hazafelé sok repülőst láttam volt ott dunaúji gép, meg szerintem őcsényi is... Szabolcs kicsit jobban lemaradt, bíztattam sokat, hogy jó idő van, jöhet nyugodtan ... Remélem nem mentem nagyon az idegeire.  Felötlött bennem, hogy úgy repülök haza, hogy magasan fejezzem be a távot, és visszamenjek Szabiért, amennyiben az idő ezt lehetővé teszi.  Így is tettem beköszöntem otthon, és mentem vissza. Így a 303km-em csak 84-es átlag lett, de nem is erőltettem, MVK a nyitott pályás feladatokat 80%-kal értékeli csak. Mentem vissza, egész a 45-ös körig jutottam, vártam Szabolcsot, aki Dunaúj előtt gebergett, de csak nem haladt ... Az otthoniak is sugallták a rádióban, hogy nem kéne terepre szállnom, így haza indultam. Útközben bejött egy merülés, és el is dobtam a tartalékomnak a felét, de sikerült visszaszednem, így kifért egy áthúzás is, amiből szépen hosszúra vittem a gépet. Szabolcs egy óra múlva repült haza, óriásit küzdött, ez egy igazi megszenvedett 300 volt, ami igazán szép teljesítmény. Ezúton is gratulálok, Pappiiiii:))  Megérdemled az Aranykoszorút.  Az én repülésem ezzel a kis várakozós hurokkal 395km lett, 83-as átlaggal. Érik már az az 500... :) Csak jó idő legyen. Meg egészség, meg térerő. Jó repülést mindenkinek.Herczeg Gábor