Dekk repesztéses Astir Típus

Augusztus 20.-ára esett hogy típus vizsgát tegyünk, illetve repüljünk Farkashegyen. Hárman voltunk Zsuzsa, Bugaúr és Én. Délelőtt volt időnk megtanulni, illetve átbeszélni az irodában az új típussal kapcsolatos dolgokat „hála” a légtér zárnak ami egészen fél 3-ig tartott.

Amikor elkezdődtek a gépek kihúzása a startra (33 szerint) bepróbáltuk magunkat a gépbe.

Nos igen, én amúgy se vagyok egy nagydarab ember (lásd a nevem MisiMÓKUS J), így konkrétan eltűntem az Astirban, de kellő „töméssel” felkerültem a horizontra, habár az iránytű amit a műszerek felett helyeztek el kicsit zavaró volt. Zsuzsával már terveztünk egy új Mini Astirt, a kisebb pilótáknak.

Esteledett már amikor a vontatások megkezdődtek, látszott hogy nem fog beleférni mind a hármunk típusa de az első két vontatás Ka-7 el ellenőrző vontatás volt Zsuzsának és nekem.

Ezek rendben lezajlottak és elkezdődtek a típus repülések. Bugaúr kezdte 2 vontatással, és utána még épp belefért Zsuzsa egy vontatása is az Astirral a naplemente előtt. Sajnos az éjszakai repülés nem engedélyezett számunkra így nem tudtam aznap belekóstolni az Astirba, de másnap… J

Másnap

Reggel korán kelés, nagyon korán mivel a budakeszi főzős versenyre, illetve a játszó sátorhoz tartozó kellékeket (köztük egy repülőt is) el kellet vinni a focipályára ahol ez megrendezésre került.

Fél kettő fele visszamentünk a reptérre befejezni a típusokat (Most nem fenyegetett minket a naplemente) és én kezdtem a vontatást. Be ülésnél vittem a párnáimat és a +„zsíromat” .

Tökéletesen elhelyezkedtem és készen álltam a felszállásra. A vontatások eleje a  legizgalmasabb mert ott mutatja meg a gép először mire, hogy reagál. Meglepő volt a magassági érzékenysége, de gyorsan hozzá tudtam szokni és kényelmesen ment a vontatás. Ám az utolsó forduló előtt egy kisebb be fúvás feljebb emelt és a fejem kicsit hozzányomódott a dekkhez hála annak a sok párnának.

Elég fura hangot halottam de nem éreztem, hogy bármi komolyabb történt volna.

Ám leszállás után észre vettük hogy a régi sérülés körül egy másfél arasznyi új repedés keletkezett. Szerencsénkre Bandinak sikerült megoldani a helyzetet és tudtuk folytatni a típus repülést.

A második vontatásom is kényelmesen ment és a vontató pilóta a termikező gépek közelébe húzott így sikerült egy kicsit több időt lennem az astirban. KB fél óra múlva a reptér mellé értem és rákérdeztem rádión, hogy dugóhúzózhatok-e, amire engedélyt adtak. Így körülnézés után elkezdtem húzni a botot. Olyan 70-75 Km/h környékén léphettem be balra és nagyon simán bele is ment a forgásba és egy pördület után alaphelyzetbe visszaraktam a kormányokat de ekkor nem jött ki azonnal hanem rápördült még egy felet és csak utána jött ki a dugóhúzóból.

Ez után behelyezkedtem leszállni, aminek a landolási pillanata 2x megismétlődött, de épen földet értem, és a nap végére sikeresen meglett a típus J

Hegedüs Dávid ( Misimókus )

Astir típus repülés

Szóval az Astir tipus, abból is a CS77 fajtájú találkozások, azon belül pedig HA-3472, azaz "M1":
Első két felettébb bölcs megállapitásom:
1., ez a repcsi nem Góbé, nem Ka7 és nem Pirát.  Nagyon nem :-)
2., kb. akkora volt a különbség, mint annak idején átülni a Feliciából az Octaviába. Sokkal hatásosabb kormányok negyedakkora mozdulatra és jóval több lóerő...úgy ég és a föld különbség szinten :-)
Első nap:
Délelőtt a faház konyhájának rendbetétele közben Karsai Bandi beparancsolt a közösségi szobába, mondván, hogy akkor most jön a típusfelkészítés. Ugyan elolvastam már a tudnivalókat, de azért hallottam Bánki Pétertől is még jópár újdonságot. Elmélet után jött az üléspróba. Velem együtt három típusrepülő jelölt volt, ebből kettő /Misi mókus és én/ "méreten aluli" /by Karsai Bandi/  :-)
Szóval beültem a M1-be és eltüntem benne :-)  Mindenféle párnák, ejtőernyő, egy adag ólom és a pedálok nagymértékű átállítása után sikerült megtalálni azt a helyzetet, amikor végre elérhető közelségbe került minden kezelőszerv...Aztán napközben tettünk-vettünk, mert erős volt a szél. De eljött a pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy nem fogom én ezt a típusrepülés dolgot megúszni, akárhogy is reménykedtem benne, mint afféle nyúlbéla :-). "Nyúlbélaságom" ellenkezőjéről egy ember bír meggyőzni a reptéren, Bandi. Szóval rámcsukta a dekket, jött a vontatógép és vele együtt a rettegés, hogy jesszusom, most akkor itt semmi cicó, márpedig valamilyen módon a levegőbe kell kerülnöm. Lehetőleg egy darabban... A vontatás kezdete a földön nagyon izgi volt, megtudtam, hogy lehet úgy is haladni a vontatógép után, mint egy jól megtermett boa. Azaz szép nagy S-elések közepette követni a vontatógépet. Pedig olyan szépen leírja az Astir könyv, hogy ilyesmire nem hajlamos a gép.Márminthogy magától... A Margit tényezőt nem vették figyelembe :-). Na, ezt én aztán jól megcáfoltam. Hiába, a kis mozdulatra is számomra szokatlanul hatásos kormányok megtették hatásukat. Aztán amikor M1 úgy gondolta, hogy itt lenne az ideje már elszívódni a stabil talajról, én úgy gondoltam, hogy még egy kicsit lekényszeritem a földre. Szerencsére az Astir nyert kettőnk küzdelmében, igyhát egy vidám szökkenéssel kb másfél méter magasságban találtam magam. Hamár egyszer igy legyőzőtt, gondoltam innen már vissza nem tottyanhatok. Szóval valahogy a levegőben maradtam. Tulajdonképp a második fordulóig sokkos állapotban voltam, addig hergeltem magam a jajistenem effektussal. Ott aztán már kezdtem rájönni, hogy mégiscsak felszálltam, ugyan nem volt stílustiszta sem, de nagyon csúnya sem. Igyhát kissé kisimult lelkivilággal végre jobban oda tudtam figyelni. Leoldás után próbálgattam húzni-nyomni, rájönni a kényelmes trimm pozicióra, stb... és szerettem volna minél tovább fennmaradni, mert a leszállás volt a másik félelmem. De aztán eljött a pillanat, amikor ezt sem lehetett tovább halasztani. Szóval leszálltam. Ez kevésbé volt rossz, mint amire számítottam. Picivel többet kellett volna húzni a boton és akkor akár még tökéletes is lehetett volna. Összességében a típusrepülés első napjának első felszállása nem volt büszke, de annyira rossz sem, mint amire magamtól számítottam.

Második nap:
Családi nap Budakeszin. Rekkenő hőség. Napközben benn a rendezvényen, délután 2-re pedig jött a reptérre a vontatópilóta, Szenes Gábor. Első kör Misi mókusé volt, úgyhogy kaptam egy kis haladékot, hogy minél jobban beparáztassam magam :-)  Aztán időközben fordult a szél, szóval átcammogtunk 33-ra. Leszállt Misi mókus szépen, rendben. Beültem M1-be és már vizuáltam magamban, hogy most akkor mekkora amplitudójú S-elések közepette fogok felszállni? Szerencsére a vontatópilóta "befenyített", hogyha nagyon rossz leszek, simán leoldat. Ezért kénytelen voltam magam összeszedni, a 2. típusvontatás az már nekem is jobban tetszett, bár még ez is messze volt szerintem a szépen kivitelezett felszállás kategóriától. 8 perc küzdős, termikes vontatás után 600 méteren oldottam. Elkezdtünk udvariasan megismerkedni M1-el. El is játszogattam 200 méter magasságot, de hálistennek rámtalált egy méter körüli emelés. Igy nekiálltam gyakorolni a termikelést, az nagyon jó volt. Jól kitrimmelve kényelmes és jól kezelhető volt csavarás közben.Feltekertem plafonig, aztán szépen lassan elkezdtem szivárogni lefelé. A 3. fordulóban nagyon tudományosan jelentettem, hogy futó nyitva-biztosítva. Mintha be mertem volna csukni úgy egyáltalán :-))) Leszállás közben megint sokat variáltam a féklappal, úgyhogy a csuklómat teljesen szétvertem a trimmel, de sebaj, ma vettem a patikában egy csuklópántot a jövőre gondolván. Most megpróbáltam kisebb sebességgel jönni, ez jobban be is vált. Állitólag nagyon szép volt a leszállásom, ezt még én magam is konstatáltam, hogy ez most olyan volt, amilyennek lennie kell egy Astiros leszállásnak.
Szóval a 2. típus felszállás az már sokkal jobb élményt adott, a vontatópilóta szerint is aránylag jó volt.
Tegnap este végre egy kicsit büszke voltam magamra és mivel tényleg jobban is ment a 2. felszállás, igy több volt a sikerélményem is az egész repülés alatt. Mind a 31 perc örömet okozott, ez már valószinüleg bennem fog maradni készség szinten, most majd jön a finomítás.
Megállapították a srácok, hogy most már én is "nájlon-pilóta" lettem. Végre :-)))

Szeretném megköszönni a reptéri lelkes kis csapatunknak, hogy szurkoltak nekem, hogy segítettek és velem együtt örültek, hogy sikerült. Igy az igazi megvalósítani valamit, ha ilyen közösség veszi körbe az ember lányát. Megha van egy olyan Jonathan, aki jobban tudja, hogy én mit tudok, mint saját magam és eszerint pakolgatja az átugrandó lécet.

Szóval köszönöm fiúk és ígérem ha nagyon összemelegszünk az Astirral, úgy rátok termikelek, mint a szél :-)))

Bánkiné Paulinyi Zsuzsa 

A legjobb helyizésem.

Timmersdorf, Ausztria, 2011-08-14.

2 nap eső és borult időjárás után minden vizes volt. Reggel köd és a radar szerint csak ebben a völgyben volt köd egész Ausztriában. Mivel este haza kell mennünk, ha ma nem tudunk felszállni, hiába jöttünk. Az előrejelzés azonban jó és 11 felé fel is oszlódik a köd, és a hegyek felett megjelennek az első kumók. Ezek azonban nagyon rövid életűek és szaggatottak, inkább csak páracsomók. Rajtunk kívül szinte senki nincs a reptéren, ami szintén nem jó jel, mert ha a helyiek nincsenek kint, akkor tudnak valamit.

Azonban összerakjuk a gépeket, én a Ventus-t, Bánki a Pik-et. Várunk, ez csak jó lesz délután! A helyi tudorok szerint ½ 2 felé csak lesz valami. Egykor meg is jelennek a helyiek, ők is összeraknak egy-két gépet. ¾ 2-kor kihúzzuk a gépet a startra. Első vagyok a startsorba. Ideges vagyok, hiszen idén nem sokat repültem gépemmel és egyedül még soha nem szálltam fel a hegyek közt. Hogy fog menni a leszállás? Mi lesz, ha nem találok emelést?

¼ 3-kor elhúznak. A pálya rövid, a vontató teletankolva. Én hamar eljövök, ő meg gurul. És gurul. Kezem a kioldón, közeledik a pálya végén a kukorica mező. Előtte 50 m-rel elemeli, ki balra a domboldal felé. Rendesen dobál, de nem emel. Tudom, hogy magasra kell vontatni, 1200 m-ben állapodtunk meg, reptértől számítva, alacsonyan nem lesz semmi. Irány a szemben lévő 2.000-es (a reptér 700-on van), a rajta lévő domboldal 1.700 – 1.800 m-en van. Kiszámolom, hogy leoldáskor a magasságom 100 m lesz kb. a talaj felett. Ettől nem leszek nyugodtabb.

Itt beszúrnék egy megjegyzést a használt magassági fogalomról. A hegyek és felhők magasságát minden esetben MSL-ben jelölöm itt, miközben a saját magasságomat QFE-be. Ez ellentmondásnak tűnhet, de mivel helyizésről volt szó, minden esetben tudnom kellett a reptér feletti magasságomat. Egyébként 2 magasságmérőt használok, egy MSL és egy QFE-t. MSL = Mean Sea Level.

Pár perc után lenyugszom, elérjük a hegyvonulatot. Keresi a vontatópilcsi az emelést, semmi sehol. Köröz, átmegy a gerincen, ahol alacsonyabb. Elkezd körözni, billeg, leoldok 1250-en. A vontatás 14 perc volt. Belekörözök egy 0-ba. Nincs meg, lesz mínusz 0. Keresem, keresem, a domboldal nem emel, valószínűleg vizes. 150 m merülés után ott kell hagynom, átmegyek a szemben lévő alacsonyabb hegyekhez. Ott találok valamit, emelkedem 200 m-ert. Utána megint semmi. Tovább visszaesek. Utolsó mentésvárként megyek a reptér melletti dombok felé, hátha… Semmi. Már készülök visszaszállni, pedig még sokan még nem is startoltak el. Húú, de gáz! Azon kívül ilyenkor figyelni kell, mivel a reptér 625 x 35 m, vagyis leszállás közben nem lehet más gép a starton, nem férünk el. Rádióval ez azonban nem lehet igazi gond.

A domb felett mellettem 0-zok, látok egy másik gépet nem messze tőlem. Nem a Bánki az? De! Oda megyek, már csak 500-on vagyok. Egy szinten a G1-egyel (=Bánki Pik-je), megvan a fél méter. Beerősödik, távolodok alattam úgy a talaj, mint a G1 (azért, mert ebben a retek időben az én alacsony felületi terhelésem nagy előny. Emellett sok volt a bogár, azt nagyon nem szereti a G1.) 1.000 m! 1.200 m! Nem kell visszaszállni, irány vissza a nagy hegyhez! Ott is beerősödött az időjárás, sikerül kiemelkednem helyi felhőalapig, 1.600 m QFE, 2.300 m MSL. Gyönyörű! Elindulok kifelé, vagyis befelé a nagy hegyek közé. Most minden emel, még a felhő mellett is. A felhő alap alattam 100 m-rel, bár sok esetben nincs igazi lapos aljuk. Alattam hegy, erdő, mező, szikla. Néha mellettem is szikla. A hegyek 3D-ben rajzolódnak ki, állandóan változnak.

Gyönyörű!

Azonban, mivel nagyon nincs rutinom a hegyek közt, pár dologra figyelni kell:

- Mindig tudni kell, hogy van a fővölgy, mert bent a hegyek közt NINCS leszállóplacc!

- És tudni kell, hogy jutok vissza a fővölgyhöz.

- Ezen kívül ki kell nézni az ablakon, mert a hegyek egyes csúcsai alig vannak alacsonyabban, mint én.

Elmegyek kb 25-km-re a reptértől. Lehetne egy rövid távot repülni, de most nem ez a feladat és nincs is rá időm. Késő este Pesten kell lennem. Másfél órát élvezem, vissza megyek a helyi domb fölé, készülődöm leszállni, amikor Bandi (aki velünk volt) mondja a rádióba, hogy maradjak, mert először szétszedik a G1-et. Ez már nem olyan egyszerű! Még 20 percet sikerül, leszállok, az is jól megy. Gépet vissza húzzuk. A többi már csak rutin.

Pár rövid filmet készítettem a hegyek közt a mobilommal, nem csúcsminőség, de látható, hol vagyok.

Ezek alapján biztos, hogy jövőre visszamegyek és szeretnék oda tábort szervezni. Jöttök?

Az első terepem

Az eset augusztus 8-án esett meg, miszerint Bálinttal elhatároztuk, hogy az aznapi feladat az Etyek-Dunaúj-Izsák-Dunaúj-haza 198 km-es táv lesz. Ő a CV-ral (ASW-19B WL) én meg a M2-vel (Astir CS 77) vágtam neki a feladatnak. Késéssel szálltunk fel, és sokáig tartott az elkapaszkodás, de Etyeknél sikerült kiemelkednem és elindulni, de eközben Bálint már elindult, és Gyúrónál a rossz indulás miatt visszafordultunk, és elindultunk még egyszer immáron géppárba. Egy kis ideig haladtunk együtt, de aztán szétváltunk, és csatlakoztam egy másik géphez. A M4-el (Club Astir II) aminek pilótája Szabolcs volt lebattyogtunk Dunaújig. Az indulásnál még éppen 1300 méteres felhő alap ekkorra már 1600-1650 méterre emelkedett, és az időjárás egésze is javulni látszott. Dunaújvárost elérve szóltam a többieknek, hogy a csevej frekiről áttérek Dunaúj infóra, hogy tudjanak a létezésünkről. Ekkor kaptam a hírt ami másnap erős nyakfájásban jelentkezett, mégpedig hogy r5-ös körben ejtőernyősöket ugratnak. Végül fordulás után pillantottam meg a gépet és a belőle potyogó emberkéket. Itt alacsonyabbra kerültem, de sikerült újra vissza emelkedni és elkezdtem siklani Izsák felé. Ekkor jött be az almulás ami rányomta bélyegét az egyébként is fényes átlagsebességemre, mert hogy jött a gebergés számszerűsítve mint egy 45-50 perc, de itt is sikerült túl lenni a mélyponton és kiemelkedni egészen 1850-ig. És itt az emelkedés közben láttam olyat, amit eddig nem, és amit valószínűleg még sokáig nem is fogok, két ragadozó madár akikkel együtt tekertem befelhőztek. Én nem mentem utánuk, de a felhő oldalán láttam őket távozni. Elindultam tovább és Izsák és Dunaúj között félúton a PDA bemondta az unalmast és lemerült. Ekkor elhatároztam, hogy Dunaújváros Keleti részén megyek el, és hogy nem megyek be megfordulni. Ez után jött az a rész amiért végül is ez az iromány elkészült, mégpedig, hogy a felhők sorba kihagytak és egyre lejjebb és lejjebb kerültem. Mikor már egy 0-0,5 m/s-os bubit próbáltam megcsavarni akkor már meg volt a bizonyos placc, mégpedig az M6-os autópálya mellett egy lehajtó közvetlen közelében, egy volt TSZ központ egyik learatott és tárcsázott óriási területe. De a bubiban való kóválygás közben elsodródtam és egy másik terepet néztem ki magamnak. A terep fölött tekertem amikor is megszűnt az eddig sem túl büszke emelésem és a helyén ott maradt a -2-3 m/s-os merülés. QFE 300 és 400 méter között elkezdtem a már előre kigondolt terv végrehajtását, és lerádióztam Gáborral aki épp ott tartózkodott a közelben, hogy leszállok, ám a tankönyvbe illő tervembe egy kis baki csúszott, mert hogy, a terep végénél ott figyelt egy nagyon, nagyon, nagy feszültségű vezeték amit elsőre oly annyira biztonságosan repültem át, hogy nem álltam volna meg a placc végéig, így tettem még egy spirált, és ez elegendőnek bizonyult a szinte tökéletes leszálláshoz. Amint megálltam Gábor azonnal gratulált is nekem életem első terepre szállásához. A terepről meg annyit, hogy Besnyő községtől délre 2 km re volt (gyakorlatilag a terep egyik széle)  rögtön az M6-os egyik kijáratánál, kb 2*1 km nagyságú learatott és tárcsázott búzaföld volt. Hívtam az otthon maradtakat és 3 óra múlva már otthon meséltem ezt a rövid történetet.

Laktis Balázs

 Hazarepülés Békéscsabáról 08.03.

 Miután vége lett a békéscsabai tábornak, kicsit szomorkásan, de haza kellett jönnünk autóval, mert az időjárás a hazarepülést nem tette lehetővé. Viszont otthagytunk egy Astirt, valamit a Jantar 2B-t, remélve egy szép napon szárnyakon hozzuk haza azokat.
  Vártunk is erre a napra két hetet. Forgolódott rajtunk egy ciklon, és olyan rossz időket hozott, hogy gyakorlatilag az egész vitorlás társadalmat letiltotta két hétre. Egyik hétvégén azonban úgy nézett ki, hogy véget ér e sanyarú sors, és ki is néztünk a hét közepét, hogy sanszos egy nap, amikor repülni lehet. Csordás Szabolcs klubtársammal szerdán le is utaztunk Csabára, már hajnalban vonaton ültünk, és teli reményekkel érkeztünk meg. 
  Csabán egy szép alacsonyszintű takarófelhőzet volt az égen, hálistennek ez nem zavart minket a hangárpakolásban. Tudtuk, hogy fel fog oszlani, és utána gyönyörű időnk lesz. Miután kiszedtük a gépeket az időjárásnak finoman utalgatva, hogy bizony kéne süssön a nap, az meg is értette célzásunkat, és az AC-t elpárologtatva nyugaton meg is láttuk az első cumulust, amitől megjött a kedvünk. 10 órakor már a helyi gólyacsapat már egy bolyban tekerve indultak valamerre ... 

 Szabolccsal az volt a terv, hogy úgy repülünk haza, hogy neki meglegyen az arany 300km-es távja, amivel befejezett koszorúja lesz. Ez kis kitérőt igényelt, amit első blikkre egy nyugati hosszabbítással oldottunk meg. A terv Békéscsabáról indulva, Hódmezővásárhely, onnan egy kis település Szedrest érintve, hazarepülni. Adtunk meg még pár fordulópontot a loggerben, ha esetleg előbb kell befordulni északnak, otthonról egy kisebb hurkot téve is kijöjjön a deklarált 300km.
 Fagyi bácsi délben a SAC-cal már előttünk is állt, addigra az égkép már 6/8-os cumulusos volt. Felvontattunk, és az első kitekerés után már indultunk is hazafelé, a Jantárban jómagam, Astirban a Szabolcs volt. A felhőalap nem volt túl magas, kb 1300 méteren, 900-ig siklottunk, hogy ne legyen alacsonyan gebergés. Sajnos a tervvel ellentétben nem tudtunk együtt jönni, mert a két repülő között óriási különbség van amikor siklásról van szó... De együtt tudtunk működni, mentem elöl, és mondtam az emeléseket, valamint az időjárás alakulását. 
 Hódmezőt hamar megfordultam, és átlépve a Tiszát láttam, hogy az alap szépen kúszik felfelé, az emelések viszonylag egységesek bár nem túl erősek, éreztem, hogy ma viszonylag nyugodt repülésünk lesz. Nagyon sokszor láttam madarakat termikelni, biztos voltam benne, hogy a hosszú szünet után az egész madártársadalom is üzemet szervezett. Gólyákat láttam eltűnni a felhőben félig,  egy fiatal ragadozó madár pedig a körömre besorolva előttem leborított ... Hát de mit csinááálsz...? kérdőgondolattal folytattam utamat. 
  Farkashegyen is repültek a klubtársak, beszélgettünk velük útközben a csevegő frekin, hallottuk hogy otthon sincs magas alap, de megbízható termikek vannak. Folytattuk utunkat, bár Szabi már lemaradt 40km-re de szépen haladt ő is. Közeledve a Duna vonalához viszont észrevettem egy elég nagy kék lyukat, ami érdekesnek tűnt, arra gondoltam talán az a terület jobban megázott, kicsi és vattaszerű felhőkék voltak, alacsonyabban és jellegtelenül néztek ki. Meg is emelkedtem a szélénél a legmagasabb pontra, kb 1400méterre, aztán a gép orrát majdnem optimumra állítva megcéloztam egy szép felhőt mintegy 30km-re. Néhol feljött 0-ra a tű, nem merültem  sokat útközben, és 800-on el is értem azt a szép nagy felhőt, amit szerettem volna. Kalocsa-Foktő volt alattam, egy szép repülőtérrel, ahol egy csomó siklóernyős mászkált felhőalapon, majd azt elhagyva egy két siklás után vissza is fordultak. Jó volt őket nézni, megfestették az emelést. Az egyiknek integettem is közelről, láttam hogy mosolyog:) A termiket kitekerve tovább is indultam Szedres felé, átrepültem a Dunát, egy-két kisebb pamacsnál delfineztem, majd Szedres előtt még egy emelés volt, megfordultam, és elindultam vissza a Duna felé. Volt egy szép felhősor a Duna mellett, arra szerettem volna rámenni, de mire odaértem, valahogy szétesett. Láttam viszont a paksi atomerőművet, Paks felett pedig egy szép felhőt. Hálát rebegtem a technikának, hogy tudtam meddig repülhetek a tiltott légtér felé, régen ennek hiányában biztos, hogy jóval nagyobb kerülőt kellett tenni ... Paks felett kiemelkedve már a célegyenesben éreztem magam,  utazva hazafelé sok repülőst láttam volt ott dunaúji gép, meg szerintem őcsényi is... Szabolcs kicsit jobban lemaradt, bíztattam sokat, hogy jó idő van, jöhet nyugodtan ... Remélem nem mentem nagyon az idegeire.  Felötlött bennem, hogy úgy repülök haza, hogy magasan fejezzem be a távot, és visszamenjek Szabiért, amennyiben az idő ezt lehetővé teszi.  Így is tettem beköszöntem otthon, és mentem vissza. Így a 303km-em csak 84-es átlag lett, de nem is erőltettem, MVK a nyitott pályás feladatokat 80%-kal értékeli csak. Mentem vissza, egész a 45-ös körig jutottam, vártam Szabolcsot, aki Dunaúj előtt gebergett, de csak nem haladt ... Az otthoniak is sugallták a rádióban, hogy nem kéne terepre szállnom, így haza indultam. Útközben bejött egy merülés, és el is dobtam a tartalékomnak a felét, de sikerült visszaszednem, így kifért egy áthúzás is, amiből szépen hosszúra vittem a gépet. Szabolcs egy óra múlva repült haza, óriásit küzdött, ez egy igazi megszenvedett 300 volt, ami igazán szép teljesítmény. Ezúton is gratulálok, Pappiiiii:))  Megérdemled az Aranykoszorút.  Az én repülésem ezzel a kis várakozós hurokkal 395km lett, 83-as átlaggal. Érik már az az 500... :) Csak jó idő legyen. Meg egészség, meg térerő. Jó repülést mindenkinek.Herczeg Gábor